Nos igen! Tanúsíthatom,a mondás igaz!
Előző bejegyzésemben leírtam,hogy elvesztettem a Mamát...
Hétfőn a családdal kiegészülve elmentem a temetést elintézni,én mint sofőr funkcionáltam!
viszonylag zökkenőmentesen sikerült mindent elintézni,Emma tündérien viselkedett potyautasként.
Aztán az utolsó nekifutás előtt otthon hagytam Anyunál,hogy ne egész nap az autósülésben kókadozzon.
Szerencse,vagy inkább szerencsétlenség!?
Hazafelé összeütköztem egy motorossal,és ripityára törtem az autót! :(
Mi nem sérültünk meg,de a motoros elszállt,mint sóhaj!Mint utóbb megtudtam elveszítette a jobb lábán a kis lábujját,mert teljesen lezúzta az autó... :(
Ugye nem kell részleteznem milyen napokat élek át azóta is?
Az autó javíthatatlan,a vizsgálati szakaszban lévő ügyről semmit sem tudok. Eddig a hátsóülésen utazó nagybátyámat hívták csak be vallomás tenni.Nem tudom hogyan zajlanak az ilyen vizsgálatok,de olyan fura ez nekem. Minnél tovább várnak,annál kevesebbre emlékszem,mert ugye a fene se akarja mindig azt a röpke pillanatot visszajátszani ahogy repül a motoros!Sokáig csak ezt láttam ha lecsuktam a szemem!
Igyekszem elfojtani...
Várom már,hogy vége legyen!
Autó nem tudom mikor lesz,de nagyon hiányzik.Ráadásul Anna állandóan kísérti a sorsot!
Szorgalmasan imádkozom a Fentiekhez,hogy ne engedjék szabira az őrangyalát! :)
Kellemes estét!
Csók!
Anyu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése